A tehetetlen halott
Nagy Imre nem hős, hanem lúzer. Nem kéne mindig a falnak rohanást ünnepelni.
Titkok könyve
A WTC után végre van magyar összeesküvés-elmélet: október 23.
Ellenforradalom és szabadságharc, 2006
A zavargók nem demokraták. Sajnos a leverőik sem.
Szöveges feladat
Szavazhatnánk arról is, adózzunk-e egyáltalán.
Add össze és uralkodj
A csürhe belehajtása a Fidesz-gyűlésbe demokráciaellenes gaztett. Fejeknek kell hullani.
Elkúrtuk '85
1985-ben Mihail Gorbacsov így szólt: elvtársak, elkúrtuk.
Tessék befáradni
Az nem ultimátum, hogy elénekeljük a székely himnuszt. Azt le lehet szarni vidáman.
A varsói vicinális
Ezt bukták. Kormányozni ettől még kell és lehet.
Benne lettek a tévében
Szinte ideális: házhoz jött a fasiszta veszély, inog a köztársaság. Még jó, hogy nem halt bele senki.
Cselekményes pornó
Elkúrták, hazudtak. Történelmi beszéd volt, ráfért erre a kurva országra.
Indul a bakter
Orbán megindulna a kormány ellen, de egy láb nem elég.
Fasiszták tizenkét óránál
A szlovák kormányban fasiszták ülnek, akármi történt Nyitrán épp most.
Kamikaze kormány
Bezárni, kirúgni, eladni. Majd akkor talán nem kell ennyit adózni.
Gumicsizma kell, gumicsizma kell ide
Tarlós egy paraszt, de legalább nem egy nyálcsorgató herceg.
Ne bántsd a magyart!
Szlovákia szopni fog, ha kormányon maradnak a turbószlovákok.
Köpött a maci
Düledezik az MTV. Reméljük, kinyúvad végre.
Moslékország
Combino, ide? Tehervagon, az kell a mindent összehányó magyar prolinak.
A miskároló
Tulajdonképp elkelne a városházán egy barom, aki ráugrik bizonyos szemüvegekre.
Lesz még lágy kenyér
Naná, hogy rosszabbul élünk. Erre való a ciklus eleje.
Civilveszély
Az évtized vicce: a BKV perel hitelrontásért. Azok a rohadt civilek, ugye.
Halál fia
Miért hagyjuk életben azt, aki felgyújt egy másik embert?
Hörgemény
Jönnek megint a Fidesz-dzsekis aktivisták. Elvan a gyerek, ha játszik.
Nem kívánságműsor
Figyelj, öreg, négy évig tied a pálya, az a dolgod, hogy csináljad.
Hajrá, Magyarország, hajrá, Chuck Norris!
Miért ne legyen egy vicces nevű hidunk? Mi legyen, Szent Korona?
Teleferenc
Történelmi beszéd volt. Kérjük, nyugtatózza be valaki Gyurcsány Ferencet.
Rablópandúr
Adózni muszáj sajnos, de még mindig furcsa képzavar, hogy ezt Gyurcsány oktatja.
Hitler emésztése
A náci Németország nem volt pokol, de csak a hősök bírták ki egyenes gerinccel.
Holtsáv
Ha üresen megy a vonat évek óta, akkor oda busz kell. Vagy az se.
Szlovákkérdés
A hatalomra evickélő turbószlovák bolondokkal keményen kell tárgyalni.
Valós számok
Az volna a furcsa, ha nem lenne tandíj. Diploma nem jár mindenkinek. Nincs ingyenebéd.
Buzera
Legyen reformkor és becsületes ország, de akkor legyen előbb becsületes állam.
Lopstop
Mostantól súlya lesz a közpénznek, a tolvajnak meg akár baja is eshet.
Béketábor
Honvédelmi miniszternek jó az akárki is, hát Szekeres Imre is megteszi.
Kaller
Keller László nem gyilkos. És nem is a bírálhatatlan kommunista tanácselnökök díszpéldánya.
Láncos kutya
Végre megkapta a magáét a zsidóbérenc Pokorni! Méghogy holokauszt!
Isten szobra
Ma az ORTT-nek nulla a hitele. Határozatai nevetségesek, a politikai elfogultság mellett ott sompolyog közöttük a gazdasági befolyás.
Turul nélkül soha
A bolondoknak is jár egy Lipótmező, a turbómagyarok is megérdemelnek egy turulnyi helyet.
Liberális minimum
A médiafölény csak üres mítosz. Fideszes üzemi lapból van pont elég.
Szent szar!
A maffia is jól fizet, de annyira nem pofátlan, hogy bejegyeztesse magát egyházként.
Egy vezér felnőttkora
A következő évek izgalma az lesz, megőrül-e Gyurcsány Ferenc.
Game over
Orbán keze a bilibe lóg. A vezénylő tábornok csomagol.
Aki seggberúgta Orbán Viktort
Gyurcsány kirúgta az SZDSZ alól a sámlit az Orbán-püföléssel.
A Riporter: Gyurcsány Ferenc
A miniszterelnök tolólappal ment neki Orbánnak, aki panelproliként fogadta a támadást.
A köztársaság állapota
A köztársaságvitát Gyurcsány megnyeri, de csak a laborban. Az utcán Orbán erősebb.
Láncaink veszítése
Nem kell se boríték, se cédula. Nem az apró csalásokon fog múlni a bukás.
Bohócdoktor
Ideje korlátozni Mikola szabadságjogait: vegye be a gyógyszerét, papa!
Húsz év Fidesz?
Húsz év Orbán, az nagyon kemény. Ne paráztasson, doktor úr.
Kívánjuk a kiegyezést
A köztársaságba a többiek is beletartoznak, miszter elnök úr.
A Sakál napja
Bencsik összeesküvést szimatol, pedig csak hemzsegnek a hülyék.
János Jánosnak farkasa
Áder jehovista országot álmodik, Kóka megtagadná Medgyessyt, ha merné..
A holokauszttagadás joga
David Irving bebörtönzése tarthatatlan.
EL1TE HAX0R Polgári Kör
Az MSZP megérdemli a hekkelést. De az is hülye, aki Hillert egyáltalán indítja.
A továbbmenet iszonya
Magyarországon még nem volt olyan, hogy ne váltsanak le egy garnitúrát.
Kuszkusz vagy szalámi
Sajtószabadság és vallási tabuk közt nem lehet konszenzus. Mi lesz a sátánistákkal?
Volt egyszer egy Mehemed
Nem kell terrorkodni, és akkor értelmüket vesztik a karikatúrák.
Tesz-vesz Ferenc
Igenis nagy a jólét, csak pártcsatározás ne volna!
Szájközépig érő szar vagy Mikulás
Nulla tb-t, kétmillió munkahelyet ígér Automata Róbert.
Szőke mozdony
Amit Orbán művel, az fantasy, könnyed űropera, illetve szerelmes vers.
Turultolerancia
Van, akinek a buziklub fontos, másnak meg a turul. Bírjuk már ki egymást!
Pályán vogymuk
Az országimázs Gyurcsány és Kóka alatt is dübörög.
Szellemkutya
A Magyar Vizsla nyilván Fidesz-kampánylap, de azért nem kéne a postáról lopkodni.
Bűzszínű zászló
Demokráciában nem forradalom van, hanem puccs. De Kerényi ahhoz is hülye.
Álom és puskapor
Orbán puskaport orront, és teljesíti az összes álmot. Konkrétan. Az összeset.
Majmok bolygója
Ne egyek szocialistát? Még ezek után hagyjam életben?
Árzabáló
Megszületett Luxusprofit, Bankárkormány és Szélkakas édesgyermeke. Gazdálkodj hülyén.
Amerika haláltáborai
Vajon mi a különbség egy szovjet és egy USA-gulág között?
Latorállam
Orbánnak ingatlanügyei vannak, ami eleve pfuj, biztos kulák.
Mesék Ferencről
Gyurcsány folyik a csapból is, de a csap már csak ilyen.
Állatmesék ideje
Orbán, a kedves kis szélkakas az első állatfigura a kampányban, de biztos lesz még.
Barbárkommün
Párizsban gyújtogatnak a négerek. Ki a felelős? Adolf Hitler.
Mindenkinek a magáét
Magyarországon nincsenek titkos CIA-gulágok.
Amerikai piti
Orbán valóban kihúzta a gyufát Bushnál. Na és akkor mi van? Tökös magyar gyerek.
Underground Bencsik
A Holnap Ajtaja
Unió Erdéllyel
Útelága
Az Antipopulista Konzultáció
Big Brother Tabletta
Sztálin Magyarországon
Két lyuk
Besenyő ügynök csodálatos kalandjai
A kis bumm
Szent István és a Többiek
A bor filozófiája
Randevú a királlyal
Inter faeces et urinam
A NÉP NEVÉBEN
Hülye franciák
Elnökasszony blues
Hé, paraszt!
Game over, JP2
A szólás szabad - György Péter reloaded
Levél György Péternek
Nemzethalálcsillag
Ecce homo
Ballag a katona
A kereszténydemokrata és a férfiklimax
Az ország tesztje
Ügynökök nincsenek
Isten és koton
Sólyom végveszélyben
Panelpolgárok
Emberarcú Ferenc
Szalonzsidók
Pannon Passió
Belmagyar Mária-siralom
Hülye kérdések órája
A jó, a rossz és a hazafiatlan
Nemnemsoha
Az elveszett cirkáló - HírTV
A nép fasza
Keresztényellenes inkvizíció
Állami sztár
Terv szerint
A kormány a helyén
Faszisták
Erdély szent bércére visszaszáll
A Nyilas Szűz és a Mérleg
Szabadságharcosok
A két torony
Gyárilag naiv
Látszatdzsentri
Atomfegyverbe!
Levél a Rémvédelmi Ligához
Rendes pasas
Állóvíznek árja
Tippmix
Kezekben az ország
Schmittblikk
Anschluss
Ügynök éji dala
Csillagdal
Világok háborúja
Elnök úr, szupersztár
Protest
Teccikérteni?
A Hazafias Nép Frontja
A Töpörtyű Éve
Inkvizítorosdi
Betilos
Úr a pokolban
Bocs
Magyar Magic
Minek az MTV?
Kékcédula
Ahogy megígértük
Battonyától Nemesmedvesig
Magyar nemzeti animgif
Árulók
Szövetségbe forrt - Fidesz-kongresszus
Anyád napja
'Címlapon hazudni nem célszerű' - 168 Óra
Lopakodó az éjben
Forradalomkufárok
Werber-esszé diszkófüstben
Hadi tanács
Felségsértés
Ami az Istené
Agyaggalamb
Vörös október
Az elnök emberei
Ojvé, Magyarország! - Ima ellenzékért
Közepes krumpli
Enyém a vár, magamnak építem
Túl jón és rosszon
Gyermekagyi láz
Valami lejárt - Görgey Gábor és a betoncirkáló
A Másik Nyilvánosság
A Gyűrűk Ura
Majális: A lakosság napja
A trón szétszerelése
A kalapos hölgy látogatása
Ördögünk van
Merre kakas, merre tyúk?
Fogadás jobbról, Lászlónak tisztelegj
Visszafoly - ünnepi riport, márc. 15.
Petőfi a narancsligetben
Showtime!
Szentségvesztés
A nyilvánosság kábulatában
Békepapok, vigyázz!
Egyéb veszély: Torgyán, a költő
Szentírás? Na és?
Viktor apu és a napi hármas átlag (w. barb)
A képek jók, olvasni nincs időm
Munka ünnepe, yeah
Vas és a cél - Egy amerikai Kiotóban
A Zámoly-Moszkva-Tel-Aviv tengely
A szőke nő a labirintusban - Liebmann Katika könyvéről